Szlovák Állásbörze

Egyik kedves kollégám, Káposzta Péter kimentett egy pozsonyi állásbörze meglátogatása alól, mert nekem sajnos sürgős dolgom akadt, a beszámolója alapján sajnálhatom is, hogy kihagytam.
Íme hát a beszámolója röviden:

Valóban én mentem Laciékkal (szerk.: Papp László és Vágó Bence a BME Helyi Bizottság oszlopos tagjai), miután Süti felhívott cirka 9 órakor (csocsó közben), hogy hát ő nem tud menni, ezért rám gondolt! Mivel Tekében voltam, és úgy értettem, hogy szórólapozni kell a BME-n, elvállaltam. A csocsó végén gondoltam felhívom mégegyszer Sütit, hogy tisztázzuk a részleteket. Itt derült ki, hogy holnap irány Pozsony, aminek nagyon megörültem, bár tudtam, hogy 4 óra alvás nem elég a fejlődő szervezetemnek. Így hát sietés haza, közben beugrás boltba útközben, kenyeret venni, meg szendvicsbevalót, összepakolás, angol nyelvleckék 5 percben, majd izgatottan alvásra erőltetés. Egy kevés alvás, majd Pap Laci telefonhívására keltem, abban az érzésben, hogy mostholisvagyoképpen. Gyors öltözés, szendvicsgyártás, indulás. Jegyet vettünk, elindultunk, én végigaludtam a 2 és 1/2 órás utat, megérkezés helyi "bkv-zás" közben városnézés, miután levontuk a következtetést, hogy a szlovák építészek nem művészek. Miután mindenkinek bemutatkoztunk, kaptunk kávét is, körbe néztünk. 62 standjuk volt, 55 körüli cég, ha jól emlékszem. Mint megtudtuk a cseh iaeste-s delegáció és a horvát National Secretary előző nap már odaértek, és ezt este meg is ünnepelték. Látszott is rajtuk, amikor megláttuk őket. Nagyon jó fejek voltak, második mondat után már nevettünk egymás viccein. Segítettünk is azért, kiadványt osztogattunk, stb.. Majd egy hosszabb beszélgetést folytattunk a szlovák NS-el akinek már elfelejtettem a nevét. Most így csak a Maya a horvát csaj neve ugrik be ;) Megmutatták a Nemzeti Bizottsági irodájukat is, amiből rögtön 2 is van és nagyon kicsik. Így ezekkel a történésekkel el is telt az a 7 óra amit ott töltöttünk, és nagyon jól éreztük magunkat! Most azoknak mondom akik még nem élték át, hogy az egyik legjobb dolog az IAESTE-ben az, hogy külföldi embereket ismerhetsz meg, ami nagyon jó érzés ám ;) még az én gyenge angol tudásommal is. és ami a legszebb volt az egészben az elköszönés: "sziasztok, akkor visz lát egy hét múlva Prágában!"

Így is van egy hét múlva már nagyobb különítményünk fog megérkezni Prágába egy két napos Állásbörze látogatásra és külföldi IAESTE-s barátkozásra!

Az IAESTE nem kiváltság, lehetőség

Hy! Örülök, hogy ilyen

Hy!
Örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat, és építettétek a nemzetközi kapcsolatot, de tudnál írni valamit arról, hogy hogyan nézett ki maga az ÁB. Milyen volt a helyszín, a rendezés meddig tartott, milyenek voltak a cégek, a látogatók, és végül ami a legfontosabb, mi volt a különbség a BMF ÁB és ez az ÁB között. Mit vegyünk át tőlük, vagy mi az amit semmiképpen ne!
Válászod előre köszönöm!
Üdv

Valamennyit én is tudok

Valamennyit én is tudok válaszolni.
Egyrészt kint nincs Felkészítő Napok mert az ottani oktatásban ez kötelező tananyag, másrészt a kiadványból fogunk átvenni sok ötletet.
Nagyon röviden ennyit tudok hozzászólni :)

Amit átvehetnénk, talán

Amit átvehetnénk, talán az, hogy a bázis (ahol a szendvicseket, kávét stb. készítik el) az egy teljes lépcsős terem volt, és minden padsoron más étel volt. (pl: csümölcsös tál, szendvics, kávé) nem tudom hogy Budapesten van ilyen cég, de ott a szendvicseket készen vették, így sok munkától megszabadulnánk. valamint a kiadvány nagyon rövid, és tömör, ebből tanulatnánk. Volt egy VIP szoba is, ahol a vendég IAESTE-sek beszélgettek, ettek ittak. valamint már elkezdtem, de folytatni kéne külföldi tagok meghívását.
nagyjából ennyi, demost visszamegyek,mert Pali bá' bulivan :)

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről